A gernyeszegi Teleki kastély egyértelműen túránk fénypontja. „A Maros ékköveként” és „Erdély Gödöllőjeként” ismert kastély elődjét, egy középkori várkastélyt Erdélyi István alvajda építtette a XV. században, majd kétszáz évvel később a Telekiek kezére került. 1772 és 1782 között gróf Teleki László a várat lebontatta, és elrendelte a ma is álló kastély felépítését. A grófnak Ráday Eszterrel való házassága nagyban befolyásolta az épület kialakítását, ugyanis így elnyerte a Ráday család Pest megyei birtokainak jórészét is, ez a kapcsolódás pedig szemmel láthatóan hatott a gernyeszegi kastély megtervezésére is. A kerelőszentpáli Haller kastélyhoz hasonlóan ez is U alaprajzú, úgynevezett Grassalkovich stílusú. Érdekessége, hogy az év beosztásának megfelelően 52 szobája és 365 ablaka van.

A kastély leggyönyörűbb része egyértelműen az emeleti nagy szalon, ahol csodával határos módon megőrizték az eredeti festést, két rokokó fehér porcelánkályhát és három üvegcsillárt. Ezelőtt pár évvel még gyerekotthon működött itt (olvassuk le a szomszéd szobákban a nem túl jól sikerült falrajzokról), és nem győzök csodálkozni, hogy a gyerekek is mennyire vigyáztak itt arra a kevésre, ami megmaradt. Az épületben egyébként csak mi járunk, néhány munkás épp érkezésünkkor ment el, valószínűleg ebédszünetre. Bár fényes nappal van, az üresen kongó épület eléggé kísérteties, főleg mert hirtelen vinnyogó hangra figyelünk fel. Akár emberinek is vélhetnénk, ha nem lenne ritmikus és szaggatott: ahogy lassan a hang és a fürdőszoba felé közeledünk, némileg megnyugodva konstatáljuk, hogy az egyik bojler kiabál ilyen kétségbeesetten. A vinnyogás popzenével keveredik, mely a kastély másik szárnyából üvölt a felújítást végző munkások szórakoztatására, s mely, mint kiderül, a bojlerhez hasonlóan magányosan álldogáló rádióból szól.

Leérve a kertbe még megtalálunk néhány darabot Teleki Domokos gróf leghíresebb szerzeményeiből, a mitológiai szoborsorozatból.
Kicsit utánaolvasva a kastély történetének fény derül a szalon megőrzésére is: a kastély utolsó ura, Teleki Mihály visszatérése után az épületet a román Egészségügyi Minisztériumnak ajánlotta fel, így maradhatott a kommunizmus alatt viszonylag érintetlenül. Hosszas per után a Teleki-leszármazottak visszakapták az ingatlant, melyből tavaly már ki is költözött a gyerekotthon. Jelenleg renoválják, apránként, ahogy pénz kerül rá, és ahogy a látogatók is adakoznak.

Az impozáns sáromberki kastélyt kapus őrzi, de nem kerül sok győzködésbe, hogy az udvarra beengedjen. Tölgy-, dió- és almafák árnyékában sétálunk, és annak ellenére, hogy jelenleg mezőgazdasági iskola működik benne, az elegáns díszítéseket őrző kopott falak mégis régmúlt idők hangulatát idézik, mikor a belsők még nem iskolapadokkal voltak tele, hanem afrikai vadásztrófeákkal, és mikor ugyanúgy, ahogy most mi is, itt sétálgatott az 1848-as hadvezér, Görgey Artúr is…

A sárpatakihoz hasonlóan a sáromberki birtok is a XVIII. században került a Telekiek tulajdonába, I. Apafi Mihály fejedelem adományaként. Magát az épületet több szakaszban építették: északi szárnya 1769-ben, a déli pedig 1773-ban épült gróf Teleki (II.) Sámuel erdélyi kancellár, a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítójának kezdeményezésére. A középső részt ennek dédunokája, gróf Teleki (VI.) Sámuel, a híres Afrika-kutató építtette 1912 és 1913 között.

A Teleki Samu néven is emlegetett gróf híres volt a görgényszentimrei birtokán tartott medvevadászatokról, ahol Rudolf osztrák főherceg, Ferenc-Ferdinánd trónörökös vagy Edward angol trónörökös is több ízben vendégeskedett. Kenyai expediciói során ő maga nevezte el előkelő barátai emlékére az általa felfedezett Rudolf-tavat és a Stefánia-tavat. Samu gróf halála után a Teleki uradalom unokaöccsére, (III.) Károlyra szállt, akinek leszármazottai 2005-ben visszakapták a birtokot. Sajnos úgy döntöttek, az iskola kiköltözése után eladják: internetes információk szerint egy ingatlanügynökség 1.300.000 euróért hirdeti.

A marossárpataki kastély leglátványosabb eleme már az útról látszik: a fák között hatalmas kőből kifaragott családi címert pillantunk meg az épület tetején. Eddig ehhez hasonló állapotban megmaradtat nem láttunk, könyveljük el, és bár a kastély látogatása első látásra vesztett ügynek tűnik, mégis megpróbáljuk. A kastélyban több, mint fél évszázada fogyatékos nők és öregek kórháza működik, így az eddigi tapasztalat alapján úgy sejtjük, nem fognak a kapun belülre engedni. Meglepetésünkre kattogtathatunk néhányat kívülről, de nagyon gyorsan. Nem próbálunk alkudozni, az épületből kiszűrődő hangok is arra késztetnek, hogy igyekezzünk.

A Telekiek a XVIII. században jutottak birtokhoz Marossárpatakon. Az első sárpataki Telekinek két fia volt, halála után pedig vagyona megoszlott közöttük, így lett itt alsó meg felső udvar, és így épült ezekre eredetileg két kastély. Az alsót, amelyik ma is áll, 1872-ben építtette gróf Teleki Domokos. A kastély utolsó ura gróf Teleki József, az építtető unokaöccse volt. Az államosítás után értékeit, gyönyörű bútorzatát, könyvtárának értékes köteteit a falubeliek széthordták úgy, ahogy mindenhol máshol.

Tavaly a visszaigénylő örökös, Teleki Károly és a Maros megyei tanács között megállapodás született: az örökös visszakapja az épületet és a hozzá tartozó parkot, a betegeket pedig egy másik létesítménybe helyezik át. Ha sikerülne helyreállítani és turisztikai céllal hasznosítani, némileg talán kárpótolná azt a tényt is, hogy a felső kastélynak ma már nyoma sincs: 1937-ben egyszerűen lebontották, és építőanyagát eladták.

A faluból kiérve már látszik bal oldalon a hatalmas romos vadásztorony. A szépen felújított kastély oldalán tábla hirdeti, hogy jelenleg fogyatékosok szociális otthona működik benne. A kapu egyik szárnya nyitva, belépünk. Szabad, kérdezzük két ott ácsorgó férfitól, felmutatva a fényképezőgépet. Igen, hogyne, menjünk nyugodtan, invitálnak be széles gesztussal. Pár perc múlva egy harmadik rohan utánunk, mit csinálunk, az otthont fényképezni tilos. Lassan leesik a tantusz, hogy valójában két „bentlakó” engedett be ilyen nagylelkűen. A kapus végül áldását adja arra, hogy a vadásztornyot lefotózzuk, de magáról a kastélyról egy kattintást se.

A vadásztorony még az első, késő reneszánsz stílusú kastély maradványa, melyet feltehetően 1698 körül kezdett építtetni gróf Teleki (I.) Pál. A Telekiek nem sokkal korábban, 1688-ban szerezték meg a birtokot a Hallerektől és 1935-ig folyamatosan az ő tulajdonukban volt. (A Hallerek a tragikus sorsúnak mondott Kendyek után lettek 1616-ban a lónai birtok urai. Hetven évvel később a Hallerek egy diplomáciai botrány következtében vesztették el, mikor is a császár megsértése miatt halálra ítélték Haller Jánost, apja pedig, hogy életét megmentse, Teleki Mihály közbenjárását kérte a fejedelemnél. Hallert felmentették, Teleki Mihály pedig a segítségért cserébe megkapta a lónai uradalmat.) Teleki Mihály tizedik gyermeke, a már említett, kastélyépítésbe kezdő Teleki Pál Rákóczi oldalán aktívan részt vett a kuruc szabadságharcban, büntetése pedig az volt a császáriak részéről, hogy felgyújtották az alighogy elkészült kastélyt, melyből így csak a 35 méteres torony maradt meg.
Maga a kastély XVIII. századi épületként van számon tartva, bár az átépítéseket is figyelembe véve jelenlegi formája jóval későbbinek mondható.