Bár valószínűleg sokan tudnak Erdély egyetlen kastélyszállójáról, mégsem lehet kihagyni.
A falu és a birtok több tulajdonos után 1610-ben, házasság révén került a Hallerek tulajdonába és maradt is több mint 300 éven keresztül. Jelenlegi formáját a kastély a XVIII. században nyerhette el a régebbi udvarház átalakítása nyomán. Az államosítás után a szokásos közintézmények működtek benne, majd parlagon hagyták. A kastély lépcsőfeljárójánál elhelyezett régi fotók bizonyítják, hogy az ugrai Haller kastély állapota néhány éve még semmiben sem különbözött a türei, gorbói vagy akármelyik másik összeomlófélben levő kúriáétól. Az örökös, Haller Ilona visszakapta az épületet, 2007-ben pedig egy marosvásáhelyi vállalkozónak adta el, aki négy év alatt teljesen felújította.

Az alig egy éve megnyílt kastélyszálló olyan, amilyennek mindegyik eddig látott kúriának lennie kellene. Külsejének egyszerű díszítései eredeti színekkel, szépen restaurálva, és a belsők is csak annyira telítettek régi festményekkel, a Hallerek portréival, Biedermeier-bútorokkal, gyertyatartókkal, zongorával, hogy az embernek mégse legyen az az érzése, hogy múzeumban jár, egyszerűen csak kóstoljon bele abba, milyen lehetett a régmúlt időkben egy ilyen kastélyban élni-mozogni. A földszinti folyosón azért van egy kis vitrines szekrényke, ahová a múlt század elején itt élő urak használati tárgyait, napszemüvegét, fényképezőgépét, a Haller-lányok Hahcsipkés zsebkendőit állították ki.

A kertet egyszerűen, de szépen alakították ki, a főút felöli oldalon padok, néhány asztalból és székből improvizált „terasz”, hátul pedig szökőkút. (Külön attrakció egyébként az „élő fűnyírő”, egy kecskegida, melyet minden nap más pad lábához kötnek.)
Be kell vallanunk, részben kíváncsiságból, részben morálemelés céljából ott aludtunk. Reggelinél a beszűrődő napfény-világította teremben halk zene mellett csak a mi evőeszközeink csörömpöltek, majd hirtelen a zene elhallgatott és a kandalló fölötti óra méltóságteljesen fél 10-et kongatott…