Mikeszásza egy újabb elfelejtett, Isten háta mögötti falucska. A Brukenthal kastély keresésében valószínűleg az sem segít, hogy lassan estefele jár, alig látni embert az utcán. A falu központjába érve először a kastélyhoz tartozó bástyaromot pillantjuk meg, ami azért szomorú és vicces látvány egyszerre, mert az omladozó bástyához szorosan hozzáépült a posta és egy vegyesüzlet, hátrébb meg (természetesen) a kocsma. A kastély kapuja zárva és már-már megelégednénk néhány gyorsan lekattogtatott külsővel, amikor a kocsmából (?) előjön egy bácsi, aki előbb gyanakvóan néz, majd odajön. Kapunk az alkalmon és kérdezősködni kezdünk az épületről. A bácsi kezdetben nagyon szűkszavúan válaszolgat, majd mikor látja, hogy tényleg érdekel a dolog, azt mondja, menjünk vele, megmutatja. Meglepődünk, de a bácsi felrántja a drótkerítés egy részét és bevisz a kastélyba.

A kastély a XVI. században épült és a XVIII. században báró Samuel von Brukenthal erdélyi kormányzó tulajdona volt. A kommunizmus idején takarékszövetkezeti székház, majd iskola volt, ennek jól látható nyomait ma is viseli. A termeken végighaladva könyveken taposunk, az egyik sarokban pedig múzeumi tárlókat fedezünk fel. A tárlók valaha pedáns rendben őrizték a kastély néhány eredeti építőelemét és a Brukenthal család tárgyait, ma csupán néhány vázadarabra bukkanunk az összevisszaságban. Elképzelni sem merem, nemtörődömségből mi minden pusztulhatott itt el.

Az épületből kiérve a bácsi örömmel fedezi fel a pincelejáratnál rózsaszín biciklijét, amiről elképzelése sincs, hogy kerülhetett oda. Mielőtt felpattanna rá, megköszönjük, hogy beengedett, de igazából még mindig fogalmunk sincs, hogy ki ő, és mi köze van az épülethez.