A gernyeszegi Teleki kastély egyértelműen túránk fénypontja. „A Maros ékköveként” és „Erdély Gödöllőjeként” ismert kastély elődjét, egy középkori várkastélyt Erdélyi István alvajda építtette a XV. században, majd kétszáz évvel később a Telekiek kezére került. 1772 és 1782 között gróf Teleki László a várat lebontatta, és elrendelte a ma is álló kastély felépítését. A grófnak Ráday Eszterrel való házassága nagyban befolyásolta az épület kialakítását, ugyanis így elnyerte a Ráday család Pest megyei birtokainak jórészét is, ez a kapcsolódás pedig szemmel láthatóan hatott a gernyeszegi kastély megtervezésére is. A kerelőszentpáli Haller kastélyhoz hasonlóan ez is U alaprajzú, úgynevezett Grassalkovich stílusú. Érdekessége, hogy az év beosztásának megfelelően 52 szobája és 365 ablaka van.

A kastély leggyönyörűbb része egyértelműen az emeleti nagy szalon, ahol csodával határos módon megőrizték az eredeti festést, két rokokó fehér porcelánkályhát és három üvegcsillárt. Ezelőtt pár évvel még gyerekotthon működött itt (olvassuk le a szomszéd szobákban a nem túl jól sikerült falrajzokról), és nem győzök csodálkozni, hogy a gyerekek is mennyire vigyáztak itt arra a kevésre, ami megmaradt. Az épületben egyébként csak mi járunk, néhány munkás épp érkezésünkkor ment el, valószínűleg ebédszünetre. Bár fényes nappal van, az üresen kongó épület eléggé kísérteties, főleg mert hirtelen vinnyogó hangra figyelünk fel. Akár emberinek is vélhetnénk, ha nem lenne ritmikus és szaggatott: ahogy lassan a hang és a fürdőszoba felé közeledünk, némileg megnyugodva konstatáljuk, hogy az egyik bojler kiabál ilyen kétségbeesetten. A vinnyogás popzenével keveredik, mely a kastély másik szárnyából üvölt a felújítást végző munkások szórakoztatására, s mely, mint kiderül, a bojlerhez hasonlóan magányosan álldogáló rádióból szól.

Leérve a kertbe még megtalálunk néhány darabot Teleki Domokos gróf leghíresebb szerzeményeiből, a mitológiai szoborsorozatból.
Kicsit utánaolvasva a kastély történetének fény derül a szalon megőrzésére is: a kastély utolsó ura, Teleki Mihály visszatérése után az épületet a román Egészségügyi Minisztériumnak ajánlotta fel, így maradhatott a kommunizmus alatt viszonylag érintetlenül. Hosszas per után a Teleki-leszármazottak visszakapták az ingatlant, melyből tavaly már ki is költözött a gyerekotthon. Jelenleg renoválják, apránként, ahogy pénz kerül rá, és ahogy a látogatók is adakoznak.