A Fogarasi vár a tortán levő hab tetején a meggy: útba is esik, ráadásul útszéli panók hirdetik, hogy épp várnapokat ünnepelnek, tehát kihagyhatatlan. Az épület gyönyörű (és ha befejezik az éppen nemrég elkezdett felújítást, még gyönyörűbb lesz), a körülötte levő felhajtás kevésbé. Értem én, hogy a vásár fogalma így a XXI. század elejére kicsit átértelmeződött, mégis le tudnám szúrni azt a pacákot, aki a bejárattól ötven méterre egy sátor alatt manele-t bőget. (Vagy tudja a fene, lehet nem lenne itt, ha a popor nem venne tőle egyetlen cédét sem.) A vár belső udvara kardcsattogástól visszhangzik vérszomjas csatakiáltásokkal kísérve, kisiskolások hadakoznak egymással. Az egyik plakát lovagi tornát hirdet x időponttól, megcélozzuk.

Azt nem tudni, hol, végül negyedóra bóklászás után megtaláljuk egy félreeső helyen az ifjúság sátrát, ahol középkorinak mondott ruhakölteményekben lányok rohangálnak, néhány páncélba öltözött fiú pedig széles mozdulatokkal harcot mímel. A bemutató utolsó perceire érünk oda, alig akad néhány bámészkodó. Igazibb harcra számítottam, ehhez képest a legények finoman megmarkolják egymást, majd lemerednek a pózban, hogy fotózni lehessen őket. Utána mind beállnak egy utolsó csoportképre, fiúk és lányok egyaránt. Kicsit csalódottak vagyunk, de az autóhoz menve látjuk, hogy a vár “kevésbé vásári” oldalánál lovakkal gyakorolnak az esti bemutatóra. Azt már nem tudjuk megvárni, de a délutáni tornához képest nagyon is igazinak képzeljük el.