Déli kánikulában érünk Kapjonra. Az autó hőmérője 38.5 fokot mutat. A kis település igazi kísértetfalu ebben az órában, senki sem merészkedik ki a tűző napra (rajtunk kívül). Egy ideig nem tudom, káprázik-e a szemem, mikor meglátok egy kalapos dámát az út szélén lépkedni, de ahogy odaérünk sem tűnik el, hanem szűkszavúan a kastélyhoz irányít.
A Haller kastély romjai a falu szélén, egy kukoricás mögül emelkednek a magasba. Jóformán még el sem kezdünk fotózni, néhány kattintás után már tojást lehetne sütni a fényképezőgépen. A környék egyébként egyáltalán nem gyerekbarát: a kukoricáson túl gyanús dögszag, legyek százai dongnak körülöttünk. A kapu melletti sáncban valami mocorog a nagy fűben, oda sem merek nézni, gyorsan beillanunk. Alig érünk be az udvarra, a csalán már néhány lépés után hólyagosra csípi a lábunkat.

A kastély úgy áll ott a semmi közepén, mint egy jenkik által lerombolt kúria az Elfújta a szél-ben…Az ablakok felett kőből kifaragott Botticelli-féle kagylók (sokan egyébként “kagylós kastélyként” ismerik), az egyik sarkán pedig aprócska kacskaringós Hamupipőke-hintó, csak úgy dísznek.
A XVII. század elején a kastély helyén Bocskai István fejedelem udvarháza állt, aki 1606-ban unokaöccsének, Bánffy Lászlónak és sógorának, Haller Gábornak adományozta. A birtok ettől kezdve volt a Haller család kapjoni főágának tulajdonában, egy 1625-ben keltezett levél azonban a Bánffyakat már nem említi. Az udvarház köré a század folyamán kőfalat és bástyákat húztak, majd 1725-ben Haller János gubernátor barokk stílusú kastély építését rendelte el a helyére.

A kastély körüli vizesárokban a Szamos vize hömpölygött, korabeli leírások pedig fehér porcelán tűzhelyekről, kerek porondú, páholyos ülőhelyes lovardákról írnak. Állítólag II. József is megszállt benne, az 1848-1849-es szabadságharc idején pedig a honvédség kórházként használta. 1928-ban a kastély leégett, majd a termelőszövetkezet működött benne. A rendszerváltás óta elhagyatottan áll, várva, hogy a Haller-örökösök kérésére felújítsák. Most még lenne mit…