Borús, szomorú időben érünk Beszterce-Naszód megyébe. Akárcsak kánikulában, most is kísértetfalukon hajtunk végig, több településen áthaladva sem látunk egyetlen lelket sem. Az útra kiengedett tyúkok is mintha legszívesebben önként vetnék magukat a kocsi kerekei alá, ami végülis nem baj, a szlalomozás legalább ébren tart.
Kékesre érve megint eljátsszuk egy falubelivel a „castel-conac-casa veche”-játékot, a vállvonogatás után továbbmenve azonban hamar megpillantjuk a fák között a valamikori vadászkastély tetejét.

Az eredetileg Nógrád megyéből Erdélybe települt Wesselényieknek valószínűleg a XVIII. század közepétől voltak birtokaik Kékesen. A kastélyt 1761-ben építették báró Wesselényi (IV.) István özvegyének, Daniel Polixénának megrendelésére, aki a kutyfalvi első kastélyt építtető Petrőczi Kata Szidóniának volt az unokája. Báró Daniel Polixénát nagyanyjához hasonlóan írónőként is számon tartják, a kastély oldalán ma is látható, latin nyelvű kőtáblát az ő emlékére helyezték el. Nagyon meglepődünk, amikor ezt a táblát felfedezzük a szedett-vedett épületen, első látásra úgy tűnt, a régi időknek semmi nyomát nem viseli. A lecsupaszított kúria kirándulásunk talán legszomorúbb élménye, nem is annyira elhagyatott, omladozó állapota miatt, inkább azért, mert látszik rajta, hogy nem csupán nem törődtek vele, hanem bántották, megalázták.