Nem találok semmilyen plusz magyarázatot rá, de Felek első írásos említése 1364-ből származik Affrica néven. Az impozáns barokk kastély építését 1761 és 1764 között rendelte el Adolf von Buccow erdélyi kormányzó. Ennek halála után a birtok Samuel von Brukenthal tulajdonába került, aki végül be is fejezte az építkezést.

Felek felé haladva még nem sejtettük, hogy amit itt találunk, méltó befejezése lesz túránknak. A több épületből álló együttes egy része még renoválásra vár (mely a tervek szerint hamarosan be is következik a Brukenthal Alapítvány jóvoltából, akik külföldről próbálnak támogatókat szerezni), de az épületeket körülvevő, eredeti állapotában megőrzött barokk kert lassan-lassan kezdi visszanyerni eredeti pompáját. A teraszosan kiépített kerten patakocska fut végig, mellette sétálva szinte olyan, mintha erdőben járnánk. Régen az Orangerie, vagyis a narancsoskert fűtött épülete arra szolgált, hogy tél idején itt termesszék a narancsot, ananászt, fügét, dinnyét, ma azonban a kastély egyetlen olyan épülete, amit már teljesen felújítottak.

Meg kell tehát cáfolni a marosugrai Haller kastélyszálló egyeduralmát, ugyanis a feleki Orangerie-ben is szálló és vendéglő működik. (A működés hatékonyságát gonoszul megkérdőjelezném, ugyanis egy sovány gyümölcssalátára ötven percet kellett várnom, de ettől kezdve hadd borítsa ezt az apró negatívumot feledés és homály.) Bár a munkálatok vége még messze van, az idei nyár folyamán már számos szabadtéri koncertet, látványshow-t szerveztek a kertben. A Brukenthal Alapítványnak nagy tervei vannak, többek között múzeumot, koncerttermet, kultúrális központot szeretnének itt létrehozni. Úgy legyen.

Mikeszásza egy újabb elfelejtett, Isten háta mögötti falucska. A Brukenthal kastély keresésében valószínűleg az sem segít, hogy lassan estefele jár, alig látni embert az utcán. A falu központjába érve először a kastélyhoz tartozó bástyaromot pillantjuk meg, ami azért szomorú és vicces látvány egyszerre, mert az omladozó bástyához szorosan hozzáépült a posta és egy vegyesüzlet, hátrébb meg (természetesen) a kocsma. A kastély kapuja zárva és már-már megelégednénk néhány gyorsan lekattogtatott külsővel, amikor a kocsmából (?) előjön egy bácsi, aki előbb gyanakvóan néz, majd odajön. Kapunk az alkalmon és kérdezősködni kezdünk az épületről. A bácsi kezdetben nagyon szűkszavúan válaszolgat, majd mikor látja, hogy tényleg érdekel a dolog, azt mondja, menjünk vele, megmutatja. Meglepődünk, de a bácsi felrántja a drótkerítés egy részét és bevisz a kastélyba.

A kastély a XVI. században épült és a XVIII. században báró Samuel von Brukenthal erdélyi kormányzó tulajdona volt. A kommunizmus idején takarékszövetkezeti székház, majd iskola volt, ennek jól látható nyomait ma is viseli. A termeken végighaladva könyveken taposunk, az egyik sarokban pedig múzeumi tárlókat fedezünk fel. A tárlók valaha pedáns rendben őrizték a kastély néhány eredeti építőelemét és a Brukenthal család tárgyait, ma csupán néhány vázadarabra bukkanunk az összevisszaságban. Elképzelni sem merem, nemtörődömségből mi minden pusztulhatott itt el.

Az épületből kiérve a bácsi örömmel fedezi fel a pincelejáratnál rózsaszín biciklijét, amiről elképzelése sincs, hogy kerülhetett oda. Mielőtt felpattanna rá, megköszönjük, hogy beengedett, de igazából még mindig fogalmunk sincs, hogy ki ő, és mi köze van az épülethez.