A két emléktábla szerint a palota építtetői Toldalagi László és Korda Anna voltak.

Az első, keltezetlen és aláíratlan tervek 1801 előtt készülhettek. A végső tervvariánstCarlo Justi (1768–1808) mérnök rajzolta, aki 1789-ben Küküllő, 1800-ban Torda vármegye geometrája, 1794–1796 között pedig geometra provincialis volt. 1801-re Justi elkészíti a palota költségvetését, a különféle tervvariánsokat és a részletrajzokat, a munkálatok mégis csak 1803-ban kezdődtek el az alapásásokkal és az építőanyagok megrendelésével. 1804-re elkészült a pince és a nyugati fal, illetve szerződést írnak aláKocsárdi Mihály kőfaragóval a kapuzat és az emeleti galéria oszlopai, a díszlépcső karfájának és a nyíláskeretek megfaragásáról. Az építkezés irataiban Kocsárdi mellettAnton Hartmann, a Bánffy-palotán is dolgozó kőfaragó neve is fennmaradt.

1805-ben meghalt Toldalagi László, de úgy tűnik, hogy a szomorú eset nem változtatta meg lényegesen az építkezések menetét. 1807-ben az épület majdnem készen állt és egy lakrészt már bérbe is adtak, talán az építőanyagok őrzésének okán is. Az épületet 1808-ban fejezték be a kőfaragó munkákkal és a kályhák megépítésével (Johann Gebhardt Refner és Samuel Binetz). A két emléktáblát Korda Anna1806-ban rendelte meg Csűrös Mihálytól, a Hoffmayer Simon (†1800) köréből kikerült szobrásztól. Ugyancsak Csűrös festette 1810-ben a Carlo Justi tervezte vasrácsokat, melyeket Ungvári István kovács készített el.

A palotát – mint a kor kolozsvári palotáinak nagy részét – kiadandó lakrészekkel építették, amely biztosította az épület fenntartási költségeit. 1809-ben Bánffy Pálbérelt egy hat szobás apartmant, és a fia volt az, aki a palotát örökölte: az építtető házaspár utód nélkül hunyt el, s a palota örökösét, Bethlen Katát gróf Bánffy Miklós vette el 1840-ben, akik amint a névbetűikkel jelzett ablakrácsok mutatják, különféle munkálatokat is végeztek az épületen. Ebben az időben itt élt Bethlen Kata testvére, Bethlen Domokos is, a konzervatív párt prominens figurája. Bethlen Miklós unokája, az író-politikus Bánffy Miklós, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt az utolsó nemesi tulajdonosa az épületnek, melyet a kommunizmus idején államosítottak. Ezután a palotában székelő fontosabb intézmények a kolozsvári bíróság és a Zenekonzervatórium voltak, egy ideig több helyisége az EME levéltári gyűjteményének raktáraként is szolgált. A palota jelesebb lakói közül a Reményikcsaládot, Bánffy Miklóst és Gheorghe Dimát említhetjük.

 Ma a Toldalagi-Korda palota a Babeş-Bolyai Tudományegyetem adminisztratív irodáinak ad helyet. 2007-ben az egyetem nagyarányú felújítást hajtott végre az épületen, amelynek sajnos áldozatul esett a történeti ajtó- és ablakrámák illetve kőkeretek legnagyobb része is.

Az építkezés, amelyet három telken gróf Teleki Ádám kezdett el, 1790-1795 között tartott és 1000 forintba került. A tervező Josef Leder  volt, aki Johann Eberhard Blaumann vicepallérjaként már elismerést szerzett a városban. Az ácsmunkákat Überlacher Antal  végezte, az építkezés vezetője Franz Gintner  volt. Teleki Ádám utód nélkül hunyt el, így az építkezést rokona, Teleki László fejezte be. A házat utána fia, Teleki József történetíró, Erdély gubernátora örökölte, aki itt írta A Hunyadiak kora című művét. Az ő idejében az emeleti szalon az erdélyi közélet fontos színhelye volt, amelyet a kormánypárti és ellenzéki felfogásúak egyaránt látogattak.

Az 1930-as években a ház az erdélyi római katolikus egyház tulajdonába került. A kommunista rendszerben államosították, és kollégiumi szállásokat illetve lakásokat alakítottak ki benne. Jelenleg a homlokzati részt az Octavian Goga Megyei Könyvtár foglalja el, az udvari részben lakások vannak.

A legkorábbi tervek jóval szerényebbek voltak, mint a végül is elkészült épület; a terv módosítása feltételezhetően a nagyszabású Bánffy-palota hatását mutatja. A palota stílusában ötvöződnek a csehországi késő barokk illetve az erdélyi barokk elemei, de az oszlopos erkély illetve az emeleti oszloprend már a klasszicizmus felé mutat. A homlokzat 14 tengelyes és 35 méter széles. Fő jellegzetessége az enyhén kiugró rizalit, amelynek kőfaragó munkáit Hartmann Antal készítette. A kocsibejáró feletti erkély konzoljait két kompozit oszlop tartja. Az emelet feletti részt pártafal díszíti, amelyen három urna helyezkedik el.

A Széki-palotát egy kolozsvári gyógyszerészcsalád egyik tagja, Széki Miklós építtette 1893-ban, Pecz Samu budapesti építész tervei szerint. Széki Miklós fiatal gyógyszerészként Lausanne-ban, Baselben és Nizzában dolgozott, majd hazatérve Kolozsvárott telepedett le. A palota felépítését követően megnyitotta a földszint délkeleti sarokhelyiségeiben a Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárat. A patikát Széki Miklós halála után fia, dr. Széki Tibor, gyógyszerész és egyetemi tanár vezette az első világháború utánig. A gyógyszertár neve a későbbiekben több ízben megváltozott, az első világháború után Kígyó, az 1920-1930-as években Apostol, majd az 1940-es évek első felében Minerva néven működött. A régi patika helyiségeit jelenleg is gyógyszertárként használják.

Pecz Samu, a palota tervező építésze a pesti és a stuttgarti Műegyetem hallgatója volt, tanulmányait a bécsi akadémián, Theofil Hansen tanítványaként fejezte be. Hazatérve Schulek Frigyessel dolgozott a budavári Nagyboldogasszony-templom helyreállításán, majd 1880 és 1882 között Hauszmann Alajos irodájában is tevékenykedett. Öt évig tanársegéde volt Schnehár Jánosnak és Steindl Imrének, majd 1887-től a Műegyetem egyik meghatározó tanáregyéniségeként vált elismertté. Építészetére a forradalmian új vasszerkezetek és a nyerstéglával burkolt, historizáló, többnyire idealizált neogótikus képet nyújtó külső homlokzatok a jellemzőek.

A világvárosi hangulatot idéző bérház félemeletén székelt az Első Magyar Általános Biztosító Társaság. Földszintjén működött a Keszei-féle könyvkereskedés. A helyiségben ma is könyvüzlet működik. A félemeleten folyóirat-szerkesztőségek és az írószövetség és képzőművész szövetség irodái nyertek elhelyezést.

A bástyát a 15. században építették, együtt a várral, 1475-ben említik a leírásokban először. A bástyát 1924-ben és 1959-ben restaurálták, majd 1959-ben várostörténeti múzeummá alakították át. 2007 és 2009 között újabb felújítások következtek, és itt kapott helyet a városi művelődési központ. Kialakítottak egy hetven férőhelyes helyiséget, egy kiállítótermet, emellett könyvtár és kávéház is működik benne.

Az ötszögletű, három emeletes tömör épület majdnem teljesen dísztelen. A keleti oldalon Bethlen-címeres, kétrészes emléktábla található, melynek felirata jobbra keretben látható, alatta a magyar fordítás. Minden emeletén egy bejárati ajtó található, a legfelső a falak vivőfolyosójára nyílott. A bástya külső falát néhány lövőablak tagolja.

Az épület stílusa a bécsi szecesszió eredetije – násnéven “Wiener Secession”, német nyelven – egy olyan műbvészeti irányzat eredménye, amely 1897-ben jelent meg Bécsben a müncheni szecessziós modell alapján – Munchner Sezession, 1892 – nemsokkal a berlini szecesszió megjelenése előtt – Berliner Sezession, din 1898.

A homlokzatot díszítő rokokó urnákat és istenszobrokat – Mars, Minerva, Apolló, Diána, Herkules, Perszeusz – Schuchbauer Antal szobrászművész készítette.
Erdély legszebb barokk palotájában 1951-ben létesült művészeti múzeum, ahol a híres román művészek: Th. Aman, N. Grigorescu, I. Andreescu, St. Luchian munkái mellett a nagybányai festőiskola jeles képviselőinek (Hollósy, Ferenczy, Torma, Réti, Ziffer) művei, valamint Nagy Imre, Nagy István, Szervátiusz Jenő, Gy. Szabó Béla alkotásai is otthonra leltek.

A palota több évtizeden át adott otthont Erdély Főkormányzójának. Az is elmondható az épületről, hogy itt vendégeskedett a Kolozsvárra látogató I. Ferenc császár, később I. Ferenc József osztrák–magyar császár és király őfelsége is. Még egy büszkeség: itt hangzott el Liszt Ferenc hangversenye a város nemes közönsége előtt.

A palotában egy ideig a Nemzeti Kaszinó működött, majd az 1920-as évekkel kezdődően a díszudvaron filmszínházat, a földszinten pedig kávéházakat és üzleteket alakítottak ki. Ma a Szépművészeti Múzeum tárlatainak ad otthont.

A második világhaború után elkobozták az épületet, ezt az ingatlan mostani tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület igényelte vissza. A visszaszolgáltatásról 2003-ban született bírósági döntés, 2005-ben az egyház részben visszakapta az épületet, de néhány üzlethelyiséget és lakást közben eladtak, így a jogi eljárás még mindig folytatódik.

Wass György, az ifjabbik Wass János fia volt az első, aki megerősítette a család vagyoni helyzetét az ingatlanjait tekintve. Őt 1594-ben a kisebbik kastély területén temették el.
A nagyobbik kastélyt Wass György (1658-1705) építtette, aki a Wass László és Teleki Anna gyermeke volt. Ezt a kastélyt a második világháború után teljesen lerombolták.
Wass Sámuel (1754-1812) megerősítette a Cegén lévő kisebbik kastélyt és létrehozott két ártézi kutat is ennek udvarán. Ezután a kastély Wass Ádám (1821-1893) tulajdonába került, aki két alkalommal is helyreállította az épületet (1848-ban és 1875-ben). Ádám a kastély környékén levő utak helyreállításához is hozzájárult, előmozdítva egy olyan projektet melynek során az utakat faburkolattal látták el.
Wass György (1878-1925) és Wass Olivér  (1855-1932) halála után, a kastély Wass Albert (1908-1998) tulajdonába került, aki Wass Endre (1886-1975) fia és Wass Béla (1853-) unokája volt.

Az államosítás után
1946-ban a kolozsvári népgyűlésen Wass Albertet édesapjával együtt halálra ítélték, azzal a váddal, hogy 1940 szeptemberében több civilt is megöltek. Így a kastély az állam tulajdonába került. Később a kastély épülete lakóhelyként és székhelyként szolgált az Állami Mezőgazdasági Vállalatnak.

A ma is meglévő kastélyt, Wass Ádám építette 1769-ben. A kastély erdélyi barokk stílusban volt építve és eredetileg a következő elemek alkották:
• a kastély épülete (földszinti és alagsori részekkel, manzárdtetővel és bejárati verandával ellátva),
• két szögletes alaprajzú, elülső pavilon (már nincs meg)
• egy barokk stílusú, oszlopsorral ellátott könyvtár pavilon (már nincs meg)
• egy patkó alakú falrész, oszlopsorral díszítve.
Az évek során még bővítették a hátulsó homlokzatot. A teremnek, amelyet az Állami Mezőgazdasági Vállalat kantinteremnek használt a mennyezetén egy festmény volt, ám ezt bevakolták.

A kastély az alaprajza szerint téglalap alakú, két alacsony négyzet alakú toronnyal és négy pavilonnal. Egy kis park veszi körül, előtte két ártézi kút található. A kastély épületéből fennmaradt az erdélyi barokk stílusban épített főépület, az alagsor, a földszinti rész és a fedélszék. Nem messze az épülettől található a családi kripta, melyről már 1776 óta vannak említések a családi archívumban.